December 5-én Mikulás ünnepséget tartottunk a tagjaink gyermekei számára a Líceum Dísztermében. Az intézmény többi dolgozójának is lehetősége volt kisgyermekével, unokájával részt venni a rendezvényen. Harminc kisgyermek jött el a szüleivel. A jó hangulatú esten még a Mikulás is elzongorázott egy dalt, a Jingle Bells-t, míg a krampuszok énekeltek. A csomagok átadásakor minden gyermekről felolvasta a Télapó a nagy könyvéből, hogy hogyan viselkedett az elmúlt évben. Sok bátor gyermek énekelt vagy verset mondott a Télapónak. Az ünnepséget filmvetítés zárta.
Azokról a gyermekekről se feledkeztünk el, akik nem tudtak eljönni a rendezvényre. Tagjaink minden alsó tagozatos, illetve ennél fiatalabb gyermekéhez eljuttattuk a Mikulás ajándékcsomagját.

Az esten készült fotók itt láthatók: link

 

--------------------- ooooooo ----------------------

 

A szakszervezeti iroda átköltözött az Érsekkerti épületbe. Új címünk: Eger, Klapka Gy. utca 12., 208-as iroda.

 

--------------------- ooooooo ----------------------

Az FDSZ Elnöksége a Küldöttgyűlés felhatalmazása alapján sajtónyilatkozatot fogalmazott meg a Nemzeti Felsőoktatásról szóló törvény módosításával kapcsolatban. Az állásfoglalásban szolidaritást vállal az érintett intézményekben, különösen a leginkább veszélyeztetett CEU-n dolgozó kollégákkal, és követeli az előterjesztés (azóta már elfogadott törvény) visszavonását.
A nyilatkozatot az alábbi linket olvashatják:link

--------------------- ooooooo ----------------------

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének Küldöttgyűlése 2017. március 30-án sajtónyilatkozatot elfogadott el. A szakszervezet a felsőoktatásban dolgozó, oktatást segítő dolgozók bérének rendezését követeli. A dokumentum az alábbi linken érhető el. link

--------------------- ooooooo ----------------------

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének állásfoglalása Rétvári Bence államtitkár sajtónyilatkozatáról a felsőoktatási béremeléssel kapcsolatban.

Letölthető dokumentum

--------------------- ooooooo ----------------------

Nyugdíjas búcsúztató 2016

A szakszervezet, hagyományaihoz híven 2016-ban is elbúcsúztatta nyugdíjba vonuló tagjait. December 13-án került sor erre az eseményre a Hotel Estella éttermében. Dr. Gaál Gabriella, Dr. Kádek István, Dr. Tóthné Igó Zsuzsanna, Pintér Miklósné dr. Eöry Vilma, Dr. Kiss László, Dr. Varga Gyula, Mezei Sándorné, Debreceni Nándorné, és Várhelyi Tamásné elfogadta a Szakszervezet meghívását. Baráth Imréné sajnos nem tudott eljönni, ő az ajándékát később kapta meg. A Szakszervezeti Bizottság tagjai is részt vettek az ünnepségen.
Hegyesi-Hudik Margit elnök asszony köszöntötte a megjelenteket. Majd felolvasott egy az alkalomhoz illő írást, melynek címe: EGY NYUGDÍJAS FÉRFI PANASZAI. A humoros elemzés azt mutatta be, hogy a frissen nyugdíjba vonuló férfit pihenés helyett még több munka várja otthon, a háztartás és az unokák körül. Az utasításokat pedig immár a főnök helyett a feleség adja.
A derűs percek után Elnök Asszony egy népdallal köszöntötte az ünnepelteket.
Ezt követően átadta a szakszervezet ajándékait a megjelent nyugdíjba vonuló kollégáknak.
Az ünnepeltek részéről Dr. Kádek István kért szót. Humorral fűszerezett írást olvasott fel, mely az idősödő embereknek ad jó tanácsokat arra vonatkozólag, hogy hogyan tegyék életüket könnyebbé, színesebbé, tartalmasabbá.
Ezután Dr. Párkányi Istvánné Klárika, a szakszervezet nyugdíjas tagozatának vezetője kért szót. Bemutatta a tagozat, illetve a nyugdíjas klub tevékenységét, és invitálta a friss nyugdíjas kollégákat a csatlakozásra.
Majd kötetlenebb formában, koccintás és vacsora mellett folyt tovább a beszélgetés. Pohárköszöntőt mondott Dr. Vas István, a szakszervezet titkára, a rendezvénynek helyet adó Hotel Estella igazgatója.
A rendezvényen készült fotók az alábbi linken találhatók:link

--------------------- ooooooo ----------------------

Mikulás ünnepség:

2016. december 6-án tartotta hagyományos Mikulás ünnepségét a szakszervezet a tagok gyermekei számára. A Líceum Dísztermében 32 gyermek várta Mikulást, aki a gyermekek éneklésének hallatára meg is érkezett. A csomagok átadásakor a Télapó a könyvéből minden gyermeknek felolvasta a rá jellemző legfontosabb tulajdonságokat. A kicsik közül volt aki bátran a Mikulás ölébe ült, néhányan inkább a szüleikhez bújtak. Juhász Sacika még verset is mondott, ami arról szólt, hogy ő mit tenne, ha ő lenne a Télapó. Nagy sikere volt a szép szavalatnak.
A Mikulás távozása után mesefilm vetítésen vehettek részt az érdeklődő gyermekek a Líceum mozitermében.
Azok a gyermekek sem maradtak ajándék nélkül, akik nem tudtak részt venni az ünnepségen. 83 gyermek számára a Mikulás segédjei házhoz szállították a csomagokat. Ez évben először már Gyöngyösre, Kompoltra, és Sárospatakra is eljutottak a szakszervezeti Mikulás csomagok a tagok gyermekei örömére.
Az ünnepségen készült fotók megtekinthetők itt: link

--------------------- ooooooo ----------------------

Közlemény a közalkalmazotti bértábla változásával kapcsolatban

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete az alábbi közleményt adta ki a közalkalmazotti bértábla változásával kapcsolatban: link

--------------------- ooooooo ----------------------

Szakszervezeti kirándulás (2016. október 29-30.)

A kirándulásról készült képes beszámoló letölthető a következő linkre kattintva: link

--------------------- ooooooo ----------------------

A Szakszervezet bemutatkozása Gyöngyösön

Október 13-án szakszervezetünk 8 vezetőségi tagja és ügyintézője a Gyöngyösi Campusra látogatott. Célunk volt, hogy az ott dolgozó kollégáknak bemutassuk az FDSZ EKE Intézményi Szervezetét, és megismerkedjünk a gyöngyösi munkatársakkal.

A találkozó során elsőként a szakszervezet minden megjelent képviselője bemutatkozott a hallgatóságnak. Majd Hegyesi Hudik Margit elnök asszony diaképes prezentáció kíséretében ismertette a szervezet felépítését, működését, tevékenységének területeit. Az előadás anyaga az alábbi linken megtekinthető: link

Már a bemutató alatt is felmerültek kérdések az érdeklődő gyöngyösi kollégák részéről. A jelenleg aktuális beiskolázási támogatás, illetve az egyesüléssel kapcsolatos tapasztalatok kerültek szóba. Elindult a gondolkodás a gyöngyösi alapszervezet megalakításával, és annak jövőbeli működésével kapcsolatban. A beszélgetés a továbbiakban kötetlenül, sütemény és frissítő italok mellett folytatódott. A jó hangulatú találkozó nagyon hasznosnak bizonyult, hiszen megindult az ismerkedés, és az együttműködéssel kapcsolatban megtettük az első lépést. Örömmel üdvözöljük a tagjaink sorában három frissen belépett gyöngyösi kollégánkat! Szeretettel várjuk a többi munkatársat is a szakszervezet közösségébe.

--------------------- ooooooo ----------------------

Megváltozott a facebook oldalunk neve

A közösségi oldalon az „EKE Szakszervezet”az alábbi címen található meg: link

--------------------- ooooooo ----------------------

Szakszervezeti Juniális 2016.

A szakszervezet idén is megrendezi a hagyományos családi sportnapját, a Juniálist. A rendezvény időpontja: június 11. szombat, helyszíne a Gyakorlóiskola Bartók téri udvara és tornaterme.

További információk

--------------------- ooooooo ----------------------

Elindítottuk a szakszervezet facebook oldalát

A közösségi oldalon az „EKF Szakszervezet” néven találhatnak meg minket. Kérjük, hogy aki szeretne ezen a csatornán értesülni friss híreinkről, eseményeinkről, információinkról, az csatlakozzon az oldal kedvelőinek csoportjához!

--------------------- ooooooo ----------------------

Beszámoló a szakszervezeti kirándulásról
2015. október 23-24.
Útvonal: Eger-Monok-Edelény-Rozsnyó-Gombaszögi barlang-Szinpetri-Eger

Az előző napok esős időjárása után az égiek jóindulatát élvezve, derült, száraz, bár kissé hűvös reggelen 7 órakor indultunk útnak a B épület előtti buszmegállóból. A Miskolc környéki sűrű ködön átjutva 9 óra előtt érkeztünk Monokra. Kossuth Lajos szülőháza volt az első látnivaló, amivel megismerkedtünk.

További részletek

Képgaléria

--------------------- ooooooo ----------------------

Szakszervezeti Juniális 2015.

A szakszervezet, mint minden évben, 2015-ben is megrendezte kedvelt családi programját, a Juniálist. Idén június 13-án került sor a rendezvényre. Új helyszínen vártuk a gyerekeket és szüleiket: a Gyakorlóiskola Bartók téri udvarán és tornatermében. A napfényes, meleg időben az udvar fái kellemes árnyékot nyújtottak, és a mászókákat is szívesen kipróbálták a gyerekek.
Kézügyességüket két asztalnál is gyakorolhatták a résztvevők. A már hagyományosnak nevezhető gyöngyfűzés mellett idén először kosárka fonással is próbálkozhattak Bíróné Úri Márta vezetésével. Sokaknak nagyon jól sikerült ez a feladat, remek alkotások születtek.

A tornateremben a gyakorlóiskola oktatói várták a kicsiket labdajátékokkal, ügyességi feladatokkal. Aki nem fáradt el, az udvaron folytathatta a mozgást labdázással, focizással, mászókázással. A büfé zsíros kenyérrel és hűsítő italokkal állt a vendégek rendelkezésére. A tombolasorsolás most is, mint minden évben, nagy izgalmakat keltett. Rengeteg játék, sportszer, ajándéktárgy talált gazdára.

A kellemes programot egy finom ebéd zárta, amit a gyakorlóiskola menzáján fogyasztottak el a résztvevők. Mindenkinek nagyon ízlett a remek gulyásleves, a túrós és meggyes rétes.

Képgaléria

--------------------- ooooooo ----------------------

Télűző Party

Szakszervezetünk 2015. február 26-án Télűző Paty-t tartott. A rendezvényre a főiskola minden dolgozóját meghívtuk. Színes programokkal, fröccsel és zsíros kenyérrel vártuk a kollégákat, hogy a farsangi szezon végén jó hangulatban, együtt búcsúztassuk a telet.

Részletek, képgaléria

--------------------- ooooooo ----------------------

Február 16-án Tőrös Szilárd, az FDSZ elnöke interjút adott a Lánchíd Rádiónak. Ismertette az FDSZ álláspontját a felsőoktatási dolgozók bérének rendezésével kapcsolatban.
A hangfelvétel az alábbi linken érhető el:
http://mno.hu/?block=mno_video_popup&param=media_id=119050

--------------------- ooooooo ----------------------

Főiskolánk szakszervezetének képviselői részt vettek az FDSZ által szervezett
"Az új Munka törvénykönyvének változásai I." TÁMOP képzésen

A 2014. október 2-án, Budapesten megrendezett képzést a LIGA Akadémia szervezésében Dr. Rácz Réka ügyvéd, az ELTE Jogi Karának oktatója tartotta.

Részletek

--------------------- ooooooo ----------------------

Tanévnyitó party
2014. szeptember 10.

Első alkalommal rendezett tanévnyitó vígasságot a szakszervezet, melyre a főiskola minden dolgozóját vártuk. A rendezvény célja az volt, hogy a nyári szünet után a kollégák találkozhassanak, beszélgessenek egymással kötetlen formában, s közben étel-italfogyasztásra, és színvonalas szórakozásra is alkalmat kínáltunk.

Eredetileg a Líceum udvarára terveztük az eseményt, hiszen ezen az osztatlan téren egyszerre lehetett volna együtt minden résztvevő. De az esős időjárás ezt sajnos nem tette lehetővé, így áthelyeztük a programot a Díszterembe és az első emeleti aulába.

Az aulában zsíros kenyérrel és fröccsel vártuk a kollégákat.
 
A Díszteremben elsőként Hegyesi Hudik Margit, főiskolánk szakszervezetének elnöke köszöntötte a jelenlévőket.

Majd dr. Liptai Kálmán rektor mondott megnyitó beszédet.

Ezután két II. éves ének-zene BA szakos hallgató műsorát élvezhettük. Kovács Máté bőgőn játszott, Pirigyi Viktor gitározott és énekelt. Cseh Tamás-dalokat, és megzenésített verseket adtak elő.
A színvonalas műsor után kis szünetet tartottunk, így beszélgetésre is alkalom nyílt.

16.00 órakor a Gyakorlóiskola Csicsergő énekegyüttese érkezett hozzánk, és csodálatos népi éneklésükkel elbűvölték a közönséget. Majd az éneklés táncházzá formálódott, és Németh Erzsébet táncpedagógus vezetésével Moldvai táncokat tanulhattak a vállalkozó kedvűek. Különösen a gyerekek örültek ennek a lehetőségnek.

17.00 órától az Ének-zene Tanszék hallgatóiból formálódott klasszikus jazz formáció, a Jazz Faces adott fergeteges hangulatú koncertet. Egy szám erejéig Hegyesi Hudik Margit énekművész is beállt közéjük.

Az estét a Superego3 zenekar koncertje zárta. Az együttes egyik gitárosa, dr. Juhász Tibor, szorosan kötődik főiskolánkhoz, hiszen ő az Alkalmazott Matematika Tanszék főiskolai docense. Az akusztikus rock zenét játszó csapat nagy sikert aratott.
Úgy gondoljuk, hogy szükség van főiskolánkon ilyen jó hangulatú, kötetlen közösségi rendezvényekre, ezért szeretnénk hagyományt teremteni ezzel a kezdeményezésünkkel. Reméljük, jövőre azok a kollégák is eljönnek majd, akik most nem tudtak részt venni az eseményen!

Képgaléria

--------------------- ooooooo ----------------------

Szakszervezeti Juniális a dombon

Az EKF Intézményi Szakszervezete 2014. június 28-án tartotta hagyományos, népszerű családi sportrendezvényét, a Juniálist. A már 10. alkalommal megrendezett programon idén több, mint 130 regisztrált résztvevő gyűlt össze.
Sportolási lehetőségek színes kínálata várta a látogatókat.

Részletek, képgaléria

--------------------- ooooooo ----------------------

 

Nyugdíjas búcsúztató

Május 12-én a Szakszervezeti Bizottság ünnepélyes keretek között elbúcsúztatta intézményi szervezetünk nyugdíjba vonuló tagjait: Győri Barnabásnét, Kerékgyártó Jánosnét, Sinka Lászlónét, dr. Szlávikné Gulyás Margitot és dr. Szlávik Jánost.

Részletek, képgaléria

--------------------- ooooooo ----------------------

Küldöttgyűlés (március 27.)

Könyvtáros tagozat ülése (március 20.)

Alkalmazotti tagozat ülése (március 13.)